Nyársapát 2011.05.22.
Lázas állapotban készültem a nyársapáti versenyre. Sajnos péntek délutántól szombat estig magas lázam volt, így nem tudtam kint aludni a pályán. Reggel dőlt el, hogy végül indulhatok e a versenyen. Már csak hőemelkedésem volt, ezért el tudtam indulni.
Az elmult időszak szomorúságai után, ért egy kis öröm is. Tarsoly Zsolt, a Honda Ts Integál csapat vezetője hívott meg a sátra alá, így a nagy Hondák mellett az én kis Ktm-em is helyet kapott. Ez volt az oka, hogy ott lehetett látni a motoromat.
A pálya természetesen ismerős volt nekem. 13-an indultunk ezen a versenyen. Szerintem sokkal jobban kellett volna teljesítenem de egyszerűen nem ment. Magam sem tudom miért, de az edzéseken sokkal jobban megy minden. Egy laza edzés után egy gyenge időmérőt sikerült csak mennem. Enyém volt a legrosszabb idő.
Az első futamban rosszul rajtoltam ugyan, de az első kanyarban többen elestek, így a középmezőnybe kerültem. Próbáltam egy folyamatos tempóban, esés nélkül teljesíteni a futamot. Nagyon hamar, már az első körben elfáradtam, így a többiek szépen mind meg is előztek. A 13. helyen értem célba.
A második futamra sokat romlott a pálya minősége. Szétturták a nagyok, ezért elég nyomvájús volt. Többen elestek, de szerencsére nekem sikerült esés nélkül teljesítenem mind a két futamot. Egy fiú elég nagyot esett, sajnos nem tudta befejezni a versenyt. Szerencsére a betegségem ellenére sikerült a biztos pontokat begyüjtenem. 12. lettem ezen a versenyen.
|